WiFi falu

Blog a digitális esélyegyenlőségről, a digitálisan (is) leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatásának lehetőségeiről, a legszegényebbekre is kiterjedő információs társadalomról, az állandó jövedelem és értékes vagyontárgyak nélkül is elérhető mikrohitelezésről. Az Internet Terjesztéséért Alapítvány hivatalos blogja Szerkeszti: Pécsi Ferenc

Pályázati felhívás

Hozzászólások

Blognetwork

Internettel a szegénység felszámolásáért

2009.11.10. 14:14 WiFifalu

Cipőt mindenkinek!

Címkék: szegénység adomány jótékonykodás adományozás fejlődő országok

Korábban már többször foglalkoztunk az OLPC számítógéppel, illetve a gépek terjesztéséhez kitalált "Give 1 Get 1" modellel. Ennek lényege, hogy a gépek csak párosával kaphatók. A vevő a megvásárolt gép mellé automatikusan vásárol egy másikat is, ami egy fejlődő országban élő, rászoruló gyerekhez kerül.

Tulajdonképpen nagyon hasonló módon működik a TOMS Shoes is: Minden megvásárolt pár cipő után egy pár új cipőt kap egy mezítlábas gyerek.



Blake Mycoskie, a TOMS Shoes alapítója 2006-ban Argentínában járva tapasztalta, hogy sok gyereknek egyáltalán nincs cipője. Ezek a gyereke a cipő hiánya miatt különböző fertőzéseknek vannak kitéve, ráadásul iskolába sem járhatnak. Mycoskie szeretett volna tenni valamit ezekért a gyerekekért. Úgy gondolta, hogy a jótékonykodás itt nem elég, az összegyűjtött pénz egyszer elfogy. Olyan megoldást keresett, ami képes magát fenntartani. Megtanulta tehát a hagyományos argentin vászoncipők (alpargata) készítését és megalapította a TOMS Shoes-t.

 A One for One mozgalom keretében 2006. óta eddig 150.000 gyereket juttattak cipőhöz - ezzel együtt a kulturális felemelkedés lehetőségéhez. A kitűzött cél, hogy 2009. végéig elérjék a 300.000-et.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.