WiFi falu

Blog a digitális esélyegyenlőségről, a digitálisan (is) leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatásának lehetőségeiről, a legszegényebbekre is kiterjedő információs társadalomról, az állandó jövedelem és értékes vagyontárgyak nélkül is elérhető mikrohitelezésről. Az Internet Terjesztéséért Alapítvány hivatalos blogja Szerkeszti: Pécsi Ferenc

Pályázati felhívás

Hozzászólások

Blognetwork

Internettel a szegénység felszámolásáért

2009.12.04. 12:49 WiFifalu

Jövőre Magyarországon is elindulhat a "szegények bankja"

Címkék: pénz szegénység mikrohitel grameen mikrofinanszírozás

2010-ben 100 millió forint nagyságrendű támogatást kap a civil hátterű Kiút Program. Célkuk hogy Magyarországon  meghonosítsák a  mikrohitelezést és ezzel segítsék a  tartósan munkanélküli, mélyszegénységben élő emberek érvényesülését.

A bangladesi  Grameen bank módszereit átvevő rendszer valójában nem bank. A reménybeli vállalkozók a mentorokon keresztül juthatnak a programban közreműködő kereskedelmi bank kölcsönéhez, bizonyos vállalásokért cserébe. A kapott pénzt egy éven át, hetente kell törleszteniük. A mentorok munkájuk kezdetén kisebb csoportokat szerveznek az érdeklődőkből, és a csoport további tagjai akkor kapnak hitelt, ha az előttük állók tényleg törlesztenek.

A mikrohitelezés kisebb-nagyobb eltérésekkel a világ csaknem száz országában működik, a modell hazai sikerére nincs semmi garancia. Ennek ellenére Szociális és Munkaügyi Minisztérium jövő évi büdzséjéből 135 millió forintot csoportosított át a célra, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézettől, az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztésétől és a kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatoktól.

További részletek az

[origo] cikkében.

 





1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2009.12.17. 09:01:27

És hogyan lesznek a mentorok kiválasztva?
Lehet, hogy nekem van üldözési mániám, de ha ők is csak a saját zsebüket akarják tömni, akkor a szegényeknek esélye sincs kitörni a szegénységből.
Remélem, a mikrohitelezés nem a "szegénységbiznisz" új hajtása.
süti beállítások módosítása