WiFi falu

Blog a digitális esélyegyenlőségről, a digitálisan (is) leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatásának lehetőségeiről, a legszegényebbekre is kiterjedő információs társadalomról, az állandó jövedelem és értékes vagyontárgyak nélkül is elérhető mikrohitelezésről. Az Internet Terjesztéséért Alapítvány hivatalos blogja Szerkeszti: Pécsi Ferenc

Pályázati felhívás

Hozzászólások

Blognetwork

Internettel a szegénység felszámolásáért

2008.01.24. 21:24 Kiricsi Gábor

„Az kaphat gépet, aki hajt a suliban”

Legalább 100-120 jelentkező volna Szendrőládon a Netbox számítógépekre, ennyi igénylés azonban jelenleg teljesíthetetlen, úgyhogy Káló Norbert cigány kisebbségi önkormányzati képviselő közreműködésével az önkormányzat a szelektálás mellett döntött. Februárban tíz számítógép árát tudják majd meghitelezni. Ezzel első körben a falu gimnáziumi és szakközépiskolás tanulói juthatnak géphez és wifi-hez, a hatékonyabb tanuláshoz és a kapcsolattartáshoz talán nekik van a leginkább szükségük rá.

A befolyt törlesztő részletekből újabb komputerek finanszírozása indulhat meg, s lassan lassan további húsz Netboxot vásárolhat meg azoknak a gyerekeknek a családja, akik a osztályukban a legjobban tanulnak (s persze szociálisan rászorulók). „Bízom benne, hogy ez a többi gyereket is motiválni fogja” – magyarázza Káló Norbert, aki egyébként a szendrőládi tanodát létrehozó és működtető Bhim Rao Egyesület projektmenedzsere.

A faluban alig laknak valamivel kevesebben kétezer főnél, nagyjából nyolcvan százalékuk roma származású. A munkanélküliség igen magas, 95 százalék. A legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat, ezen kívól csak egy hipógyár van a Bódva völgyének ezen a pontján. Káló Norberték tanodája ötven iskolás és szakközépiskolás gyereknek tart foglalkozásokat, s az egyesület által pályázatokon nyert 18 korszerű számítógépet is elsősorban a tanodába járó diákok használhatják.

A Wifi falu programmal végre nem csak intézményesült keretek között látnak komputert a szendrőládiak, hanem a családi házakba is befuthat az internet. „Ez egy újabb esély a roma családok számára, hogy információhoz jussanak, s megbarátkozzanak az informatikával” - mondja munkatársunknak (a képünkön is látható) Káló Norbert.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.