WiFi falu

Blog a digitális esélyegyenlőségről, a digitálisan (is) leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatásának lehetőségeiről, a legszegényebbekre is kiterjedő információs társadalomról, az állandó jövedelem és értékes vagyontárgyak nélkül is elérhető mikrohitelezésről. Az Internet Terjesztéséért Alapítvány hivatalos blogja Szerkeszti: Pécsi Ferenc

Pályázati felhívás

Hozzászólások

Blognetwork

Internettel a szegénység felszámolásáért

2008.04.17. 17:16 A szerk.

Wifi falu program: mint az úthenger

Két héten belül több száz felhasználó csatlakozik a Wifi falu programhoz, hosszú egyeztetést követően végre adottak ehhez a technikai feltételek. Alapítványunk e héten a Borsod megyei Vizsolyban, Mikóházán, Nyéstán és Novajidrányban kezdte a telepítéseket. A falvak magaslati pontjai lettek a hotspotok, vagyis a wifi-szóró antennák, ezzel egyidőben több tucat háztartásba vittük ki a Netbox számítógépet.

A jövő héten az első szabolcsi falu is bekapcsolódhat, legalábbis Máriapócson minden feltétel adott a telepítéshez - magyarázta Fábri András, alapítványunk projektvezetője. Összesen hatvannál is több pályázati igény érkezett be az alapítványhoz, úgyhogy a telepítések innentől kezdve felgyorsulnak. Máriapóccsal együtt sorra kerül az egymáshoz közel fekvő Halmaj és Kázsmárk, Erdőhorváti, Homrogd, Bódvaszilas, Felsőgagy, Felsődobsza, Ároktő is.

Érdekesség, hogy Tomor újra sorra kerülhet. A csereháti település volt az első, amelyet egy mintaprojekt keretében wifi-vel láttunk el tavaly májusban. A nehéz anyagi helyzetbe került Rom Som alapítvány nem tudta fenntartani a vonalat, így egy ideje szünetel a szolgáltatás. Minthogy a Wifi falu ez év végéig finanszírozni tudja az internetszórást, a szolgáltatás nemsokára újraindul.

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr iván zoltánné 2008.06.22. 13:17:06

Hurrrá! Éljen! Éljen! Örülök, hogy társra találtam, mert már több hónapja elkezdtem egy oldalt, a www.meseeldorado.extra.hu -t, amelyen ma már 121 mese van /saját meséim/ és amelynek eddig több mint 25.ooo látogatója volt. Az ingyen hirdetés oldalakon hirdetem, mert tudom, hogy a MÜVELTSÉG ALAPJA A JÓ SZÖVEGÉRTELMEZÉS, AMI CSAKIS OLVASÁSSAL SAJÁTITHATÓ EL. JÓ volna, ha az interneten nem csak háborus, piff puff játékjokkal múlatnák az időt a legelehagyatottabb térség drága kis gyermekei. Azért érzem át a helyzetüket, mert én is tanyán születtem, - 1927-ben- ott éltem hét éves koromig. Csak biblia, álmoskönyv, és az én ABC-s könyvem volt akkor a háznál. Kivülről tudtam. Remélem még sok betühes gyermek él ott ahova az Ön által felajánlandó gépek kerülnek és sok örömet okozok nekik a mesékkel, amelyeket szaporitok, hiszen a gépemben 75o mese van, és még mindig irok.
A felnőttek szövegértelmezésére is ráfér az olvasás, ezért a www.uriklubnoiszalon.extra.hu oldalra felraktam 34 férfi és női mesét,- a 65o- ből, INGYEN, hogy segitsenek eligazodni az élet utvesztőiben.
A harmadik "ajándék" oldalam a www.borzongato.extra.hu, amelyre tiz krimi novellát tettem fel, hogy aki szereti OLVASSON...OLVASSANAK, OLVASSUNK.