WiFi falu

Blog a digitális esélyegyenlőségről, a digitálisan (is) leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatásának lehetőségeiről, a legszegényebbekre is kiterjedő információs társadalomról, az állandó jövedelem és értékes vagyontárgyak nélkül is elérhető mikrohitelezésről. Az Internet Terjesztéséért Alapítvány hivatalos blogja Szerkeszti: Pécsi Ferenc

Pályázati felhívás

Hozzászólások

Blognetwork

Internettel a szegénység felszámolásáért

2009.02.19. 08:54 WiFifalu

Pályázati felhívás

Címkék: wifi pályázat wififalu internethasználat internethozzáférés

A Szociális Internet Szolgáltató Nonprofit Kft. pályázatot hirdet hátrányos helyzetű térségek, halmozottan hátrányos helyzetű családok internet-hozzáférésének támogatására. A Támogató olyan tehetséges fiataloknak és családjaiknak könnyíti meg a világhálóra való kapcsolódást, akik kitörési pontot látnak az internetben, és saját erőforrásaikat is képesek mozgósítani ezért. A pályázat célja a perifériára szorult rétegek esélyeinek javítása, különös tekintette a nehezen megközelíthető, vidéki területeken élőkre.

A most megjelnt felhívásra kizárólag Baranya megyei, a pályázati felhívás mellékletében felsorolt települések valamelyikében szélyhellyel rendelkező szervezetek nyújthatnak be páláyzatot.

Részletek:


Pályázati felhívás
Wifi Falu, Baranya megye (pdf)

Pályázati adatlap (doc)
1.sz.melléklet (doc)
2.sz.melléklet(doc)
3.sz.melléklet (doc)
3a.sz.melléklet (doc)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.