WiFi falu

Blog a digitális esélyegyenlőségről, a digitálisan (is) leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatásának lehetőségeiről, a legszegényebbekre is kiterjedő információs társadalomról, az állandó jövedelem és értékes vagyontárgyak nélkül is elérhető mikrohitelezésről. Az Internet Terjesztéséért Alapítvány hivatalos blogja Szerkeszti: Pécsi Ferenc

Pályázati felhívás

Hozzászólások

Blognetwork

Internettel a szegénység felszámolásáért

2008.02.11. 17:11 Kiricsi Gábor

Ki szerel Mérán bávatag? - Megkezdődtek a telepítések

Elnézést a címért, a lényeg úgyis az, hogy csütörtökön reggel kilenckor kezdődött el a Wifi falu idei első telepítő akciója. A bekötéseket, vagyis a wifi antennák szerelését az Infoteam kft. csapata végezte, Horváth Csaba kollégánk a háztartásokat járta végig, hogy üzembe helyezze a Netbox komputereket. A több mint 1800 lelkes faluban összesen 13 család vásárolt számítógépet, egy háznál pedig függőben maradt az ügy, mert az antennához szerelt nyolcméteres kábel nem tűnt elegendőnek. Oda később visszatérünk.

A pénteki nap is izgalmas volt, reggel kilenctől oktatással telt a nap a mérai kultúrházban. Minden család képviseltette magát ezen a felkészítésen, a kurzust vezető Horváth Csaba jelenléti ívet is kitöltetett a résztvevőkkel. Az persze nem úgy megy, hogy a három órán keresztül feszített tempóban megy az oktatás. "Egy dologról addig beszéltem, amíg érdekelte őket. Leginkább azonban a garanciális feltételekre voltak kíváncsiak, mert arról kevesebb tájékoztatást kaptak korábban" - meséli Horváth Csaba, hozzátéve azt is, Mérán a helyi CKÖ vezetője, Glonczi Béla segített az eligazodásban. 

A telepítéseket minden esetben úgynevezett rádiós bejárás előzi meg. Végeredményben tehát azt mérjük fel - erről már esett is szó -, hogy a bekötni kívánt portákról megfelelő-e a wifi-vétel. Munkatársaink ennek eredményeit a könnyebb eligazodást segítő, s látványosabb Google Maps-en is rögzítik, íme:

  

Az élet továbbra sem áll meg, kedden megyünk rádiós bejárásra Mikóházára.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása