WiFi falu

Blog a digitális esélyegyenlőségről, a digitálisan (is) leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatásának lehetőségeiről, a legszegényebbekre is kiterjedő információs társadalomról, az állandó jövedelem és értékes vagyontárgyak nélkül is elérhető mikrohitelezésről. Az Internet Terjesztéséért Alapítvány hivatalos blogja Szerkeszti: Pécsi Ferenc

Pályázati felhívás

Hozzászólások

Blognetwork

Internettel a szegénység felszámolásáért

2008.03.04. 12:51 Kiricsi Gábor

Rádiós bejáráshoz Google Maps

Remek szolgálatot tesz a Google Maps térképprogram, a Wifi falu program munkatársai ugyanis ennek segítségével tudják nyomon követni, mely településen kik jelentkeztek Netbox számítógépért, s internetért, mi a lakcímük, s a házuk hol helyezkedik el a központi wifi antennához képest, azaz van-e ott vétel.

"Az úgynevezett rádiós bejárást a pályázatok alapján indítjuk, hiszen ebbe mindenki beírja a lakcímét. A Google Maps-en a lakcímeket már regisztrálhatjuk, a program ugyanis csaknem hiba nélkül találja meg a házak fellelhetőségét" - meséli Szabó Tibor, a Wifi falu program minőségbiztosítási felelőse. A térképen tehát bejelölik a házakat, meg a leendő bázisállomást, vagyis azt a magaslati pontot, ahonnan remélhetőleg minden háztartás "beszórható" internettel.

Az persze, hogy egy adott családi ház ablakából, netán tetejéről fogható-e a wifi-jel csak a helyszínen, a már említett bejáráson derül ki.

(Képünkön Horváth Csaba kolléga nyújtózkodik vételért a pompás füstölt szalonnák között, miközben a sámlinak használt centrifugát a ház asszonya próbálja fixen tartani.)

Így az is, hogy egy jónak ígérkező bázisra mégsem érdemes felszerelni az adó antennát. "Előfordul, hogy egy templom harangtornyát fák veszik körül, ilyenkor mást választunk, például egy víztornyot" - mondja Tibor.

Minden házat, illetve onnan a bázisállomás láthatóságát is fotókkal dokumentálja a csapat. Általában GPS-t is használnak, az így elraktározott koordináták is hasznosak lehetnek később. A Google Maps-en azután különféle színekkel jelölik a már bejárt, a még hátra lévő házakat, illetve azokat, amelyekből a wifi-vétel rossz volt. Ehhez hasonló térképeket már blogunkon is mutogattunk. (A térképek persze nem nyilvánosak, a neten bóklászva tehát senki nem tud rábukkanni a Wifi falu ügyfeleire.)

Ha egy házból nem jó a vétel, elvileg még csatlakozhat a programhoz, ám internetezni csak akkor képes majd, ha például a domborzati viszonyok hátrányainak kiküszöböléséhez a település saját maga vásárol átjátszóállomást. Mivel ez a megoldás költséges, nemigen élnek vele az önkormányzatok.

Szabó Tibor kollégánk végzi a rendszer minőségbiztosítását, az internet sugárzási problémákat tehát rendszeresen ellenőrzi a helyszínen. Azt azonban hozzáteszi: az átlagos felhasználókhoz képest a Wifi falu felhasználói némileg tapasztalatlanabbak, éppen ezért kritikusabbak is. (A képen Szabó Tibor a mérai iskolakémény tetejére készül épp felmászni, hogy a telepített eszközöket ellenőrizze.)

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krumplib 2008.06.23. 11:15:20

Tiborom! Lám, mennyit ér egy fotó? Eddig azt hittem, csak bulizni jársz, meg pálinkázni és a templomtorny-mászás, meg többi csak történetmesélés...
Jó munkát:-)
süti beállítások módosítása