WiFi falu

Blog a digitális esélyegyenlőségről, a digitálisan (is) leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatásának lehetőségeiről, a legszegényebbekre is kiterjedő információs társadalomról, az állandó jövedelem és értékes vagyontárgyak nélkül is elérhető mikrohitelezésről. Az Internet Terjesztéséért Alapítvány hivatalos blogja Szerkeszti: Pécsi Ferenc

Pályázati felhívás

Hozzászólások

Blognetwork

Internettel a szegénység felszámolásáért

2009.03.21. 22:18 WiFifalu

Classmate PC-k a Deák Diákban

A Wifi Falu munkatársai a Deák Diák iskolába látogattak, hogy tanulményozzák az Intel Classmate PC számítógépek használatával ott szerzett tapasztalatokat.

 

Az Intel elsősorban a fejlődő országok iskoláira gondolva fejlesztette ki a Classmate PC-t. A rendkívül egyszerű, könnyű, vízálló, Classmate PC  sok tekintetben hasonlít az OLPC-hez. A Classmate PC nem egyszer számítástechnikai eszköz. Az Intel komoly kutatásokat végzett, hogy megismerhesse azoknak az embereknek az életét, szokásait, akiknek ezeket az eszközöket szánja.

A Wifi Falu munkatársai úgy látják, hogy az elmaradott magyar falvakban roma gyerekeket tanító iskolák gyakran nagyon hasonló gondokkal küzdenek, mint afrikai és indiai intézmények. Ezért különös figyelmet szentelnek a távolinak tűnő országokban már bevált gyakorlatnak. Ezért foglalkoztatják most őket a Classmate PC-vel elért eredmények is.

Kapcsolódó cikkek:

Teszteltük a legmenőbb gyereklaptopot Az Origo Techbázis írása a frissen bemutatott Classamte Convertible számítógépről, a Classmate PC utódáról.
 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása