WiFi falu

Blog a digitális esélyegyenlőségről, a digitálisan (is) leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatásának lehetőségeiről, a legszegényebbekre is kiterjedő információs társadalomról, az állandó jövedelem és értékes vagyontárgyak nélkül is elérhető mikrohitelezésről. Az Internet Terjesztéséért Alapítvány hivatalos blogja Szerkeszti: Pécsi Ferenc

Pályázati felhívás

Hozzászólások

Blognetwork

Internettel a szegénység felszámolásáért

2008.01.14. 19:48 Kiricsi Gábor

Ez nem segély

Az Internet Terjesztéséért Alapítványt tavaly tavasszal indítottuk, akkori, Login Initiative nevű programunk nagyon hasonló volt a jelenlegihez: wifi-antennákon keresztül közösségi internethez juttatta a Borsod megyei Cserehát vidékének lakóit. A programba bekapcsolt községek (Tomor, Selyeb) lakói a szolgáltatást megfizethető áron kínált, felújított számítógépek megvásárlásával használhatták, s használják a mai napig. 

A program 2008-ban kapcsolt magasabb fokozatba, s júniusig várhatóan 3 ezer felhasználó kap drótnélküli internet-hozzáférést. (A pályázat részletei  a korábbi bejegyzésekben szerepelnek.) A Login Initiative elnevezést időközben lecseréltük, helyette a programnak a célközönség számára érthetőbb és jobban csengő Wifi falu nevet adtuk.

A programot abból a 200 millió forintból valósítjuk meg, amit a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ítélt meg számunkra. A pályázatot nyert települések segítik megtalálni azokat a rászoruló, tehát a kedvezményezettek körébe tartozó lakókat, akiknek wifi-összeköttetést, méltányos áron kínált számítógépet, ingyenes oktatást, s év végéig ingyenes drótnélküli internetet biztosítunk.

Munkatársaink az elmúlt hét keddjén két csoportra osztva dolgoztak a Cserehátban. Fábri András projektvezető Aranyosi Györggyel, Horváth Csabával és Gulyás Pállal hat településen kereste meg azokat a magaslati pontokat, amelyekre a wifi-antenna rögzíthető, s amelyről akadálytalanul szórható a wifi a majdani felhasználók házáig. A tájékozódást jóformán lehetetlenné tette a sűrű köd. Baktakéken például ilyen idő volt.


Baktakéken végül is harminc ember vásárolhat számítógépet, s wifi-antennát. Dobos Dénes polgármester megígérte, hogy akinek anyagi gondjai vannak, annak a 18 ezer forintos Netbox számítógép és a 12 ezer forintos wifi-jelvevő megvásárlását az önkormányzat visszatérítendő kölcsönnel segíti. (Képünkön a baktakéki tárgyalás.)

 

Nyírő András ezt követően prezentációt tartott az Edelény Kistérség Többcélú Társulása vezetőjének, Szaniszló Jánosnak, s az UNDP képviselőjének, Varga Péternek. A kistérségi társuláshoz 47 település tartozik, a keddi megállapodás szerint ezek közül Bódvaszilason, Szendrőn, s Edelényben szervezünk olyan összejöveteleket, ahol a többi falu vezetőit is beavatjuk a Wifi falu céljaiba, s persze igyekszünk bevonni őket a programban. Egyelőre viszont kihulanak a programból azok a községek, amelyekben nincs ADSL-összeköttetés, ilyen infrastrukturális fejlesztéseket ugyanis alapítványunk nem tud felvállalni.

A tavalyihoz képest szigorúbb feltételekkel lehet csak Netboxot vásárolni, erre azért volt szükség, hogy tényleg a leginkább rászorulók, tehát a szociális-, vagy munkanélküli segélyre jogosult, jellemzően roma lakosság juthasson internethez. Ez annak ellenére így van, hogy maga a kezdeményezés nem segélyprogram: a használt számítógépeket mindenki megvásárolja magának, az önkormányzat legfeljebb a részletfizetéshez nyújt segítséget, visszatérítendő szociális kölcsön útján. Aki nem törleszti a gép árát, az sajnos kénytelen lesz visszaadni.

A falvak vezetői beszélgetéseink során többször utalta rá, hogy az ingyen, segélyként juttatott javakat nem feltétlenül becsülik meg az emberek. Alapítványunk azonban minden esetben hangsúlyozza, hogy a számítógépeket nem osztogatja, hanem egy speciális igényű közönséget kiszolgálva pénzért árusítja. A közösségi wifi használat ez év végéig ingyenes, azt követően a felhasználóknak kell eltartaniuk a szolgáltatást, még akkor is, ha ezért adott esetben méltányos árat fizetnek majd. Beszélgetéseink során világossá tesszük azt is, hogy aki számítógép-vásárlásra jelentkezik, annak szüksége is van rá. Úgy látjuk, hogy az eldugott és elnéptelenedő települések segélyből élő lakói is tisztában vannak azzal, hogy miben tudják hasznát venni az informatikának. Bár ezekben a leszakadó falvakban nincs magas szintű oktatás, sem kulturális szolgáltatások, de még egy árva újságárus sem, az internetes kommunikációra mégis találunk fogékonyságot, s ennek alapján joggal gondoljuk azt, hogy a digitális írástudatlanság terjedése még megállítható.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása