WiFi falu

Blog a digitális esélyegyenlőségről, a digitálisan (is) leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatásának lehetőségeiről, a legszegényebbekre is kiterjedő információs társadalomról, az állandó jövedelem és értékes vagyontárgyak nélkül is elérhető mikrohitelezésről. Az Internet Terjesztéséért Alapítvány hivatalos blogja Szerkeszti: Pécsi Ferenc

Pályázati felhívás

Hozzászólások

Blognetwork

Internettel a szegénység felszámolásáért

2008.01.22. 12:38 Kiricsi Gábor

Azokon kell segíteni, akik változtatni akarnak

„Az államnak nem kell mindenkiről gondoskodnia, hanem azokat kell segíteni, akik nagy szegénységben élnek, s változtatni akarnak a sorsukon. Azt hiszem, aki ebben a programban részt vesz, az maga is változtatni akar.” – nyilatkozta blogunknak Pettkó András országgyűlési képviselő, aki másfél héttel ezelőtt látogatott el a Cserehátba, hogy közelről vegye szemügyre a Wifi falu programot. „Akikkel ott találkoztam, nagyon rossz körülmények között éltek, s örülök annak, hogy egy jó lehetőséget látnak a wifi-programban” – tette hozzá az MDF-es politikus.

„Amikor valaki országgyűlési képviselő lesz, el kell döntenie, milyen témákkal foglalkozik; én az informatikai bizottsági tagságot is kiválasztottam, mert úgy vélem, hogy a 21. században az újdonságot az informatika hozza meg. Aki nem képes kezelni a számítógépet, az munkanélküli lesz” – mondja Pettkó András, aki egyébként az elektronikus hulladék kezeléséről szóló törvénytervezetet is készített, illetve már korábban is támogatta a használt számítógépek visszagyűjtését és alacsonyabb áfakulccsal való árusítását, „hogy minél később váljanak elektronikus hulladékká”.

Jártam egy családnál is, s mindenki ismerte a gép kezelését, persze legfogékonyabbak a gyerekek voltak, de rajtuk keresztül a szülők, nagyszülők is bevonódnak. A komputer ráadásul a mély szegénységben élő gyerekek önkifejezéséhez, kapcsolattartásához is hozzájárul – mondta el észrevételeit a képviselő, aki egyébként az alapítvány tevékenységéről újságcikkből értesült.

Remélem, hogy egy kis patakocska indul most útnak, ami folyóvá duzzad – idézi az egyik helyi polgármester szavait Pettkó András. „Bárkivel találkoztam, ezt mindenki olyan lehetőségnek látja, amelyet meg kell ragadni. De hogy elindult-e ezzel valami a kis közösségekben, hogy mekkora lépést tudtunk megtenni, arra legközelebb egy év múlva lehet majd válaszolni” – fejezi be mondandóját a parlamenti képviselő.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása