WiFi falu

Blog a digitális esélyegyenlőségről, a digitálisan (is) leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatásának lehetőségeiről, a legszegényebbekre is kiterjedő információs társadalomról, az állandó jövedelem és értékes vagyontárgyak nélkül is elérhető mikrohitelezésről. Az Internet Terjesztéséért Alapítvány hivatalos blogja Szerkeszti: Pécsi Ferenc

Pályázati felhívás

Hozzászólások

Blognetwork

Internettel a szegénység felszámolásáért

2009.02.06. 20:09 WiFifalu

"Szegények bankja" Magyarországon?

Címkék: segítség bank pénz szegénység vállalkozás felzárkózás mikrohitel mikrofinanszírozás

A Népszabadság ma "címlapsztoriban" foglalkozott azzal a kezdeményezéssel, amit három magyar üzletember indított el. Felcsuty Péter, Polgár András és Ujlaky András a C.K. Prahalad munkásságát és a  Grameen Bank gyakorlatát követve a legszegényebbeknek, a mélyszegénységben élőknek akarnak olyan mikrohiteleket nyújtani, aminek segítségével azok kimozdulhatnak jelenlegi, perspektíva nélküli helyzetükből.  A három közgazász úgy gondolja, hogy olyan koncepcióval képesek előállni, amivel hatékonyabban használhatók fel az állami pénzek, mint korábban. (Az eddig hasonló célra elköltött 120 milliárd forint kevés látható eredményt hozott. A külföldi - főleg indiai - példák közvetlen átvételét akadályozza, hogy a hazai környezet sokkal szabályozottabb, a kis vállalkozásak nyitása sok bürokratikus akadályba ütközik.
A három közgazdász reményei szerint az első, még korlátozott kötben folyó "pilot projektek" még 2009. tavaszán elindulhatnak.Bővebben a témáról a  Népszabadságaban >>

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása