A Cserehát kálváriáját mégsem a kohászati művek megszűnésétől, hanem a trianoni határok kijelölésétől számoljuk, ennek a túloldalára került a korábbi régióközpont, Kassa. (Idős emberek beszámolóiból derül ki csak igazán, hogy annak idején ez a város volt a valódi viszonyítási pont.) Az agráripar felvevőpiaca is távolabbra került, a vidék elanyátlanodott, (mondjuk mint Bereg az ország keleti sarkában). Ezt próbálta pótolni a szocialista nehézipar, de a veszteséges üzemek fenntartása az államkasszából végeredményben olyan volt, mint ma a szociális segély.
A tengődő falvak lakói közül is a legrosszabb élethelyzetben a roma származásúak vannak. A probléma sokkal árnyaltabb és bonyolultabb annál, ahogyan azt az országos média tálalja, aki tehát csak autóval suhan itt keresztül, az csak a felszínt láthatja. Aki ennél többre kíváncsi, az olvasson utána például itt.
Bohn Katalin szociológusként kezdett a csereháti roma fialok közé járni, ő is egyike volt azon értelmiségieknek, aki kiszálltak a terepre. Az általa gründolt, Siroki László által vezetett Rom Som alapítvány Tomoron alapított tanodát. Ez a település lett a Wifi falu (akkor még Login initiative) mintaprojektjének helyszíne, amiben közrejátszott az is, hogy Bohn Katalin és Nyírő András még az egyetemről ismerték egymást. A történethez az is hozzátartozik, hogy Tomoron többen is járnak a Digitális Középiskolába (például a nemrég bemutatott munkatársunk, Horváth Csaba édesapja), így a tavaly májusban beüzemelt wifi ott különösen jól jött.
Ahhoz, hogy a Wifi falu program túlléphessen Tomoron, olyan helyi segítők kellettek, akikre támaszkodhatott az alapítványunk. Szerencsére találtunk is. Az alapítvány mindenese a selyebi Mida Barbara, rajta kívül Horváth Csaba ("ő a technika"), Aranyosi György ("ő a lelkiismeret"), s Gulyás Pál ("ő a politika") szervezik helyben a dolgokat.
A wifi projekt - úgy fest - rövidesen a Cserehát határain is túlléphet.
